Szeretnénk irányítani az életünket. Úgy is tűnhet felületesen nézve, hogy persze, mi irányítjuk, ki más irányítaná. Hiszen ha csak arra gondolunk, ki megy el dolgozni, ki veszi meg a boltban a szükséges holmit, ki dönti el, hogy melyik csatornára kapcsol este a TV-n, és lehetne sorolni, mind mi magunk tesszük ezeket. De ha belegondolunk, a tevékenységeink össze vannak-e hangolva, van-e bennük valami közös irányelv, hát, lehet hogy erősen kellene keresni, és az is lehet, hogy nem is találnánk meg. Többnyire terv nélkül élünk a legtöbben. Maximum van egy néhány célunk, amit el szeretnénk érni, viszont a célt elkülönítve tartjuk az életünk egészétől.

Arra gondolok, mindannyian hányszor jártunk már úgy, hogy el kellett tolni valamilyen célunk megvalósítását, mert közbejött egy másik dolog, amire nem számítottunk. Ez már kényszerdöntés, és azért következett be, mert nem számítottunk erre a helyzetre, és nem volt készen forgatókönyvünk. Akkor a reakciónk egy pánikban, paralizált állapotban hozott döntés, semmiképpen se támogatja az eredeti tervünket, hanem legtöbbször éppen ellenkező irányba kényszerítjük magunkat.

Leggyakoribb hiba, amit ilyenkor elkövetünk az az, hogy amikor irányváltoztatást követel tőlünk az élet, nem vagyunk képesek betartani egy célszerű fontossági sorrendet, hogy mi az, amit feladunk és mi az, amihez mindenáron ragaszkodunk, hanem érzelmileg, szubjektíven, a társadalmi "normák" szerint döntünk, ameddig egyáltalán van még döntési lehetőségünk. És ilyenkor félresiklik az élet.

A lakáshitel katasztrófa sok példát ad erre. Amikor az emberek felvették a hiteleket, amik csak akkor lettek volna fizethetők, ha a felvétel pillanatában aktuális életviszonyok megmaradtak volna, nem gondoltak egy pillanatig se arra, MIT FOGNAK TENNI, ha előnytelenül változik meg valami. Nem voltak egérutak. Egy se.

A hibás gondolokodás ott van, amikor egy ilyen kérdésre, mi lesz, ha beüt egy nemvárt negatív fordulat, azt válaszoljuk, fogalmam sincs, remélem, nem lesz olyan! Be lehet látni, hogy ebben a pillanatban pontosan olyanok vagyunk, mint egy szerencsejátékos. Csak nem a kaszinóban, vagy a lóversenypályán veszítünk el mindent, hanem az életben direkt.

Az eltervezett út mellé mindig kell tervezni alternatív utat is! Egyet vagy akár többet. Ez a felelős gondolkodás. Amikor nem vagyunk vészhelyzetben, kényszerhelyzetben, könnyebben el tudjuk határozni, mi az, amit mindenképpen megtartunk, és mi az, amit ideiglenesen fel lehet adni. Ezeket úgy kellene meghatározni, hogy megnézzük, melyik körülmény megváltozásának van visszafordíthatatlan, végleges hatása, és melyiknek nincs.

Sokan ott követik el a hibát, hogy rossz sorrendet állapítanak meg, persze, nem előzetesen, hanem akkor, amikor muszáj megtenni vagy meg nem tenni valamit. A lakások esetében, a hiba az, hogy nem mérik fel, amikor az első jelek vannak, hogy nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket, hogy azonnal ki kell szállni a veszteséges üzletből, még amíg nem kezelhetetlen a veszteség. Ebben az esetben a veszteség a lakás/ház, amihez ésszerűtlenül ragaszkodnak, egész a kilakoltatásig, a teljes bukásig. És itt csak a remény az, a hiú ábránd, a mesevilág, amiben hisznek, ahelyett, hogy ésszerűen átgondolnák a helyzetet.  

A lelki probléma az, hogy a legkisebb veszteséget se képesek elviselni az emberek, inkább várnak, hátha  megszűnik magától. Erre a legkevesebb az esély.

Amikor van egy cél, a legfontosabb feladat nem szem elől veszíteni, és az útbaeső áldozatokat meghozni. Ameddig ezt nem tudjuk megtenni, addig nem vagyunk a saját sorsunk ura.

Csak egy példát hoznék. Nagymamának döntenie kell egy, a saját egészségére pozitív hatású beruházás és egy buszos kirándulás, unoka érettségi ajándék, hatalmas családi vendégség megtartása között. Az egészségi beruházás költségéből mind a három másik költség kitelik. A nagymama úgy gondolkodik, hogy első az unoka érettségi ajándéka (hogy nézne ki, ha nem kapna a nagyitól nagy ajándékot), második a családi vendégség (mit szólnának a rokonok, ha nem ő vendégelne meg mindenkit, ahogy mindig is korábban), harmadik a buszos kirándulás (a többiek is mennek, nem akarja kihúzni magát, meg aztán titkon reméli, hátha csinál egy jó üzletet a takaró-párna szett megvásárlással, amivel aztán dicsekedni lehet). Persze, ha megkérdezzük, fontos-e a saját egészsége, gondolom az lenne a válasz, hogy igen, fontos. Hát, nem hinném. A sorrendben ugyanis a végére került. Valószínűleg általában az első helyen állna, kivétel, ha valami más bekúszik elé, ahogyan az élet hozza. És látszólag megvan a jó üzlet. Egyetlen, magára szánt beruházás helyett három másik kiadást meg tud oldani. Ezek is beruházások rövid távon, mert a társadalmi elismertséget növelik, valamint a szellemi és lelki jólétéhez szükségesek. Viszont az élet hosszú távon működik. Mi lesz, ha elköltötte a pénzt, és jövőre lerobban, amit az egészségi beruházással elkerülhetett, vagy elodázhatott volna? Ez a kérdés, amit fel kell tenni és meg kell válaszolni.

Az emberek élete telis-tele van hasonló helyzetekkel, amikor szinte kizárólag a rossz sorrendet választják. Azonnali igények kielégülése előnyt élvez. Ez pedig nem más, mint egy útvesztő, amiből persze, amikor benne vannak, nem látnak ki. Később pedig a helyzetet már nem lehet megváltoztatni, egészen máshova lyukadnak ki, mint szerettek volna, és közben az eredeti energiák szétforgácsolódnak.  És jönnek  a keserű sirámok.

Van egy javaslatom azoknak, akik ebben a cipőben járnak, de változtatnának rajta. Üljenek le, és tervezzék meg az alternatívákat. Gondolják végig, mit tesznek, ha.... és nem kell szégyenlősnek lenni, egészen durva katasztrófák is beüthetnek. Kitől számíthatnak bármilyen segítségre. Ki az, akivel közös hálót tarthatnak maguk alatt, ki az, akinek tudnak segíteni, ha segítségre szorul, és akitől kaphatnak segítséget szükség esetén. A társadalomnak ez a lényege.

Ha ilyen nincs, akkor bizony egyedül vannak, és akkor sokkal óvatosabbnak kell lenniük. Akkor bizony legelőször magukra kell gondolniuk! Csak kizárólag saját maguk tudnak segíteni, feltéve hogy cselekvőképesek maradnak.

Ezért egy olyan sorrendet javaslok megtartásra, hogy ELSŐ az egészség. Bármi más felett. Az egészség sok összetevős: legfontosabb, amit eszünk-iszunk, mivel mi elsősorban az a test vagyunk, amit fönn  kell tartani az összes funkciójával. MÁSODIK, hogy a testünk csak mozgásban tud létezni, tehát nem lehet kifogásokat keresni a mozgásszegény életre. A kifogás rögtön tévút. HARMADIK a szellemünk, lelkünk egészsége. Ezek a testünk funkciói. A lelki és szellemi egészségünkért is sokat tehetünk.  Amikor eldöntjük, hogy mi alakítjuk a  sorsunkat, akkor a többi emberek iránt érzett negatív indulatok is megnyirbálódnak, hiszen akkor tudjuk, hogy ők semmiről se tehetnek, amit mi nem engedünk meg nekik, csak arról tehetnek, amire mi engedélyt adunk. Hiszen mi irányítunk. Ezzel a stressz fokozatosan megszűnik. A lelki-szellemi egészségünk egyedüli ellensége a stressz. És visszahat a testi egészségre is, amint tudjuk. NEGYEDIK a sorban az anyagi biztonságunk. Ennek érdekében elsősorban bevételekre van szükségünk, második sorban pedig a kiadásainkat minimumon kell tartani, harmadik sorban beruházásokat kell keresnünk, ami további fejlődés lehetőségét nyitja meg, negyedik sorban a feltétlenül szükséges javainkat biztosítanunk kell (a cselekvőképességünk a legfontosabb "javunk"), és a befektetéseket csak ez utánra szabad hagyni. Pénzügyi tanácsadóktól fordítva halljuk. Ők azt papolják, fektess be, fektess be, fektess be!

Erről egy másik bejegyzést írok....       

 

Oldal: Fontossági sorrend
Többet ésszel, mint ész nélkül - © 2008 - 2024 - szekeresmarta.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat