Nekem fontos lenne megbeszélnem valakivel mindig, ha valamilyen következtetésre jutok, bármivel kapcsolatban. Jellemzően csak akkor szeretek beszélni dolgokról, amikor úgy érzem, elkaptam valami gondolatmenetet, nem világos még, hogy vezet-e valahova, vagy pedig vakvágány, de aktuálisan izgat, hogy végigmenjek rajta. Csak magamban gondolkodva viszont nem szoktam a végére jutni. Lépten-nyomon eltérülök.

A napok kommunikációval telnek. Vagy élőben, vagy írásban, vagy pedig publikációk, reklámok, satöbbi, tehát mások valamelyest letisztázott gondolatainak az olvasásával. Írni is szoktam blogokba néha. A kommunikációk, amiket eddig folytattam, valahogy nem igazán "jöttek be". Hosszabb távon mindegyik tarthatatlannak bizonyult. Ez azt jelenti, hogy minden "beszélgetés" megszakad, mielőtt eljutna egy megnyugtató végkifejlethez. És ennek mindig az az oka, hogy a kommunikáció egyik résztvevője elveszíti az érdeklődését. Kiváltó ok bármi lehet, de a megszakítás közvetlen oka mindig az érdeklődéshiány. 

Mivel én rendszer-hívő vagyok, abban hiszek, hogy a működő dolgok azért működnek, mert jól felépített "rendszert" alkotnak, ebből rögtön azt a tanulságot vontam le, hogy ami tarthatatlan, az azért az, mert nem "rendszerben" próbál meg működni.

Úgyhogy a (pl. rendszerekről való) beszélgetéshez egy olyan rendszer lenne alkalmasabb, ami az elemeit (emberek, témák, tevékenységek, satöbbi..., nem tudom, mi minden lehet még egy rendszer eleme...) teljesen tartalmazza. Kell közös érdeklődés, kell közös érdek, kell közös tevékenység, ez talán a minimum.

És önrendeződőnek kell lennie.

Kell hozzá egy csíra, ami köré lehet rendeződni. Erre a természettudomány tanít, a fizika, kémia, fizikai-kémia. És a kolloidika. Talán a legvilágosabban a Colloid Science-ben való elméleti és gyakorlati elmélyedés mutat nekünk utat. Szerencsés vagyok, hogy éppen ezzel a tudományterülettel kerültem a legközelebbi kapcsolatba. A kolloidika sokmindenre megtanított, és az innen induló elképzeléseket a gyakorlatban is ellenőrízni tudtam, ez pedig egy viszonylagos magabiztosságot is adott. Mint ahogy a pudding próbája az evés, az elméleté a gyakorlat, ha látom néhányszor, hogy az elmélet gyakorlatba ültetése milyen jellegű problémákat hozhat, ezeket, vagy ezek alapján hasonlókat, előre feltételezni tudok, és beleépíthetek az elméletbe.

Egyébként ez sokkal egyszerűbb, mint ahogy egy mondatba bezsúfolva próbáltam megfogalmazni. A gyakorlatba átültetéskor egy szempontot kell figyelembe venni, az pedig a környezet. A rendszerünk a papíron lehet zárt, illetve ha nem zárt, el se tudunk kezdeni foglalkozni vele. Viszont azt tudni kell, hogy a valódi fizikai rendszerek SOHA nem zártak. Akkor a működés feltétele az, hogy a környezet befolyása a rendszerre olyan mértékű legyen csak, hogy az még tudjon tőle működni. Ha a környezetbe helyezett rendszer nem képes tolerálni a környezetét, akkor két dolgot lehet tenni: egy - még valamit beleveszünk a rendszerbe a környezetből, kettő - másik környezetet keresünk a rendszerünknek. A környezet megváltoztatása fából vaskarika. Ugye? Mivel az nem rendszer.... a mi szemszögünkből. Akkor van jó fogalmunk a környezetről, ha azt gondoljuk, hogy annak nincs határa, se térben, se tartalomban, se időben.

Na, ez kezd szélsőséges lenni. Azért nyilván nem ennyire manipulálhatatlan a környezet! De bármilyen módon is megpróbáljuk számításba venni a környezetet, tudnunk kell, hogy annak csak bizonyos elemeit tudjuk tekintetbe venni, és azokat is csak olyan mértékben, amilyen mértékben ismerhetjük.    

Na, ennyit a kezdésről...      

 

Oldal: Most kezdem: 2010. május 20.
Többet ésszel, mint ész nélkül - © 2008 - 2024 - szekeresmarta.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat